Együtt-Tokodért

Keresd Magad Degeszre!

 
FELHÍVÁS!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 
Chatszoba
Online apróbb beszélgetésekre itt van lehetőség! Kizárólag regisztrált felhasználóink számára!
 
LAZA RÁDIÓ

Még fórumozol hallgass rádiót!

 
GYEREKEK
GYEREKEK : Kislányok a nőgyógyásznál: „Futva menekültem”

Kislányok a nőgyógyásznál: „Futva menekültem”

Nők Lapja Cafe  2011.04.06. 14:45

Az első találkozás a nőgyógyásszal meghatározó a továbbiakban. Mitől tartanak a lányok, és mit tehetnek a szülők? Egy nőgyógyászt kérdeztünk.

Borzasztó élmény volt, amikor először voltam nőgyógyásznál tizenkét évesen. Hiába mondta anyukám, hogy semmi baj nem lesz, teljesen idegen volt tőlem a helyzet, és már a tudat is félelemmel töltött el, hogy egy férfi, akit akkor látok először, »bennem matat« majd. Pedig kedves volt, anyukám is ott lehetett, mégis szörnyen éreztem magam. Kérte, lazuljak el. Hát bármit tudtam volna akkor tenni, persze a lazulás kivételével. Hozzám ért a hideg fém, még a lábamat is összezártam, és belül annyira szorítottam, hogy nem tudta felhelyezni. Még mielőtt bármit mondhatott volna az orvos, én leszálltam, felöltöztem és elrohantam. Szegény anyukám utánam. Azóta is rosszul vagyok, ha ilyen vizsgálatra kell mennem” – meséli a most 18 éves Anna.

Teljesen természetes reakció Annáé. Azok a lányok, akik életükben először járnak nőgyógyásznál, tartanak ettől a helyzettől. Nemcsak az idegen környezet, a zömében férfi orvos és a hideg fémeszköz, de a tudatlanság is elriasztja őket: azt ugyanis, hogy mi vár ott rájuk, általában nem tudják.

Mik az első reakciók?

dr. Ujváry Attila
szülész-nőgyógyász szakorvos
Fotó: ujvaridr.hu


– A kortól és problémától függően a kislányok jöhetnek egyedül, barátnővel, szülővel. Akik már teljesen felnőttként viselkednek, nem igényelnek különösebb ellátást, bár ilyenkor próbálok nagyon óvatos lenni a kommunikációban és a vizsgálattal – mondja dr. Ujváry Attila, szülész-nőgyógyász szakorvos. – Nehézségek abból adódhatnak, amikor a vizsgálóasztal legtávolabbi pontjáról kell gyengéden leimádkozni őket, és meg kell magyarázni, hogy zárt térdek mellett a kacsával való „behatolás” ilyen körülmények között sem nagyon lehetséges, illetve ha már vizsgálódom, akkor is nagyon nehezítő az ismételt bezárkózás. Ezek után már csak a kacsa vagy az ultrahangfej eltávolításával lehet gond, amikor hirtelen viszont nem akar a hölgy megválni ezektől, és a hüvelyét zárja be. A mellvizsgálat során nehézséget az okozhat, hogy inkább nem venné le a felső ruhát, csak kicsit megmutatná, hátha úgy is látszik valami.

Miben segíthet a szülő, amikor először viszi a lányát?

Az okos szülők előre elmagyarázzák a történéseket, bátorítják a megfelelő rejtőzködést és feltárulkozást lehetővé tevő ruhák viselését (bő, hosszú szoknya, külön felső és alsó rész, bonyolult fűzők, harisnyák mellőzése), bár viszonylag ritkán vizsgálok gyermekeket, itt az is lehetséges, hogy mamájuk ölében üljenek, lábukat ne a lábtartóra, csak mamájuk combjára tegyék. Én szeretem, ha a lány maga mondja el mit szeretne (nem a szülő beszél helyette), persze itt lehet egy harmonikus közös munka. A szülő jelenléte a vizsgálatnál se legyen szükségszerű, hadd határozza meg a lány.

Mit tesz a szakember? Hogyan oldja a feszültséget?

– Még a szokásosnál is gyengédebben, szemkontaktust keresve, talán kicsit hosszabb beszélgetéssel indul a vizit. Az előzmények kikérdezésekor, ha valamilyen részlet engedi, el lehet kicsit kalandozni az orvosi témától. Részletesen elmondom, mi fog következni, felhívom a figyelmét, hogy ugyanígy minden lépésnél mondani fogom, hogy mi történik. Megemlítem, hogy semmi fájdalmasnak nem szabad történnie, ha akármilyen kellemetlenséget érez, azonnal szóljon. Semmi nincs, amit ne lehetne akármikor befejezni, ha muszáj, esetleg kihagyni. Bátorítom a kérdéseket. Igen fiatal, láthatóan zavarban lévő lányoknál lehet, hogy az első találkozáskor elállok a mellvizsgálattól, bár rákérdezek, hogy nem tapint-e valamit magának, felhívom a figyelmét az önvizsgálat fontosságára és elmondom, hogy a továbbiakban ez is részét képezi majd a vizsgálatnak, ha ő is egyetért majd.

Mikor kell a szülőnek elvinnie gyermekét a nőgyógyászhoz?

– Kellemetlen szagú vagy viszkető folyás esetén, kismedencei fájdalom, haskörfogat-növekedés, szeméremtest táján megjelenő szövetszaporulat esetén akármikor (bár ezek igen ritkák a nemi élet megkezdése előtt).

– A menzesz indulásakor akár 1-2 évig is lehet rendszertelen a vérzés, nemi élet hiányában ez nem feltétlenül igényel vizsgálatot. Itt akkor van szükség mégis találkozásra, ha a vérzés nagyon erős, nem akar elállni, számottevően, illetve zavaróan fájdalmas. Ezzel kapcsolatban kiemelhető, hogy bizonyos esetben a szűzhártya szinte vagy teljesen zárt maradhat, így a méh nem, vagy csak minimálisan (csaknem folyamatosan) tud kiürülni, igen nagy, ciklikus fájdalom mellett. Ennek felismerése és kis műtéttel való kezelése sok kellemetlenségnek veheti gátját. Saját praxisomban előfordult, hogy egy ilyen „mikroperforált” szűzhártyás lány 15 évesen szerette volna kivetetni a méhét a folyamatos vérzés és az elhúzódó erős fájdalom miatt. 3 évig járt orvoshoz, és senki nem nézte meg őt ebből a szempontból, csak gyógyszereket adtak folyton.

Bár a világ eléggé változik ilyen téren, jelenleg a 9 éves kor alatt vagy 16 éves korig nem jelentkező menzesz vizsgálatot igényel. Egyéb tünetek (hízás, fokozott szőrnövekedés, pattanások, csiklómegnagyobbodás, meglassulás, hidegintolerancia) társulása esetén már korábban is szükség lehet hormonális vizsgálatra.

A nemi élet megkezdése előtt mindenképp jól jön egy beszélgetés, 1-2 éves rendszeres menzesz után már lehet alacsony dózisú hormonális fogamzásgátlást javasolni. Ennél a találkozásnál még nincs szükség belső vizsgálatra. Hasi ultrahanggal lehet kisebb leltárt végezni és fel lehet hívni a figyelmet, hogy egyéves nemi élet után vissza lehet már jönni méhnyakszűrésre. A HPV-vakcinát is érdemes még ekkor, vagy legalább a nemi élet megkezdése után 1-2 éven belül beadatni.

 
A LÉNYEG!

 
Gyorshírek


casino | fx | GALABINGO | casino articles | casino reviews

 


Legutóbbi frissítés: 2012.01.27.


Legújabb válaszadóink:


 


Tokodi Apróhirdetések:

 

 
Kapcsolat

E-mailt a könyvre kattintva küldhetsz nekünk

 

Mobil: 06-70-340-49-75

 
CSAK HALKAN!

 

Sziasztok!

 

Az alábbiakban találhattok néhány zeneszámot, és erről szeretnék néhány szót említeni. Az itt elhelyezett zenei tartalmak véletlenszerűen lettek összeválogatva, melyek bizonyos időközönként lecserélődnek. Mivel nem célunk egy saját ízlésvilágunknak megfelelő zenei dobozt létrehozni ezért arra kérünk benneteket, hogy az általatok szimpatikusnak ítélt zeneszámok előadóját és számának címét küldjétek el nekünk e-mailben, és igyekszünk a továbbiakban azokat is elhelyezni oldalunkon a menüpontok között található "Zene" elnevezésű oldalon. Így remélhetőleg egy színvonalas mindenki ízlésvilágának megfelelő közös zenei rovatunk lesz. Üdvözlettel Együtt-Tokodért


Dj Lash - DubWise (Original)

 

Dj Áder - Disconnected (BaLázs Remix)

 

Náksi & Brunner feat Myrtill – Balaton (Sterbinszky remix)

 

Dj Bert - Bikicsunáj (ElectroBeat Remix)

 

Tommy Young - Russian Night (Original)

 

MyGoldenHand - dum-dum (Original)

 

Az itt részleteiben meghallgatható zenéket, a hangfalra kattintva töltheted le:

 
OLDALTÉRKÉP

Az itt futó alkalmazásban a weboldalunk fontosabb elemeit szeretnénk bemutatni nektek. FŐOLDAL (bal oldali menüben) A Főoldalon belül: ALAPSZABÁLY (almenü), amiben az Egyesületünkre vonatkozó központosított szabályokról olvashatsz. BEMUTATKOZÁS (almenü), amiben Egyesületünk alapító tagságának rövid bemutatkozását olvashatod el, és az ahhoz csatolt motivációs levelet. HATÁROZATOK (almenü), ahol az Egyesületünk összes határozatát megnézhetitek a nyilvánosság biztosítása érdekében. FÓRUM (bal oldali menüben). Kizárólag regisztrált felhasználóinknak! HÍREK (bal oldali menüben). Azon belül értesülhettek a kifejezetten TOKODI (almenü) hírekről, a MEGYEI (almenü) hírekről, az ORSZÁGOS (almenü) hírekről, valamint a tokodi SPORT (almenü) hírekről. A KÖZÉRDEKŰ (bal oldali menüben). Itt MENETRENDEK (almenü) ahol az összes szárazföldi jármű menetrendje, amit a tömegközlekedésre találtak ki megtalálható. Ugyanitt a helyi VÁLLALKOZÁSOK (almenü) is helyet kaptak. A helyi KÖZINTÉZMÉNYEK (almenü) ilyenek, mint: Polgármesteri hivatal, Mesevár tagóvoda, Fecskefészek tagóvoda, Móra Ferenc általános és szakiskola, Alkotóház, Lukácsi művelődési ház (Kantin), Liszt Ferenc művelődési ház (Üveggyári műv. ház), Ebszőnybányai közösségi ház, Könyvtár, Orvosi rendelők, Védőnők, Fogorvosi rendelő, Posta, Patika, és a Takarékszövetkezet nyitvatartási rendjeit és az összes létező elérhetőségeit találjátok. APRÓHIRDETÉSEK (almenü). Ide minden tokodi lakos teljesen ingyen teheti fel hirdetését, ha van bármi, ami eladó vagy munkát keres, esetleg kínál. (Itt szolgáltatási híreket nem helyezünk el, erre találtuk ki a helyi vállalkozások rovatot). KÖZVÉLEMÉNY (bal oldali menüben). Azon belül VÉLEMÉNYEITEK (almenü). Itt az Együtt-Tokodért egyesületnek általatok beküldött közösségfejlesztő ötleteket találjátok, illetve azon emberek névsorát, akik az ötleteitekkel már egyet értettek. Ugyanitt az ötleteknél arról is tudtok tájékozódni, hogy hol tartunk az adott ügyben. INTERJÚK (almenü). Itt tájékozódhattok arról, hogy a falunk vezetői és az intézményvezetők, mit nyilatkoztak az adott kérdésekben, vagy épp közérdekű ötleteitekkel kapcsolatban. MUNKÁINK (bal oldali menüben). Azon belül egyik oldalon a folyamatban lévő PROJEKTJEINK-ről (almenü) kaptok tájékoztatást, a másik oldalon a hamarosan elinduló havi szintű EGYÜTT-TOKODÉRT ÚJSÁG-unk (almenü), megjelent számai lesznek megtekinthetők. RENDEZVÉNYEK-nél (bal oldali menüben). AHOL JÁRTUNK (almenü), itt a településünkön rendezett összes rendezvényről képgalériákban és cikkekben nézhetitek meg mindazt, amin részt vettetek, vagy épp valamiért lemaradtatok. SAJÁT SZERVEZÉS (almenü). Azok a rendezvények, amiket mi szerveztünk, ezt azért tartjuk fontosnak elkülöníteni, hogy látható legyen, amivel dolgozunk a ti ötleteitek alapján. ESEMÉNYNAPTÁR (almenü). Itt a várható eseményeket igyekszünk előre jelezni nektek. LETÖLTÉS (bal oldali menüben). Ahonnan az Egyesületünk egyéb írásos anyagait tudjátok letölteni. Pl.: Az aktuális kérdéssorát a közvélemény kutatásnak. És a tagfelvételi kérelmet. NŐKNEK (bal oldali menüben). Itt a háziasszonyok a MIT FŐZZEK MA? (almenü), a PIACTÉR (almenü). és a GYEREKEK (almenü) oldalakat találják. Az elsőben megnézhetitek, mások receptjeit, a másodikban helyi termelők áruiról kaptok tájékoztatást. A harmadikban gyerekekhez köthető érdekes cikkeket találnak. EGYÜTTMŰKÖDÉS (bal oldali menüben). Ide kerülnek mindazok (intézmények, civilek, vállalkozók) akik a Faluszintű Együttműködésben partnereink, és vállalják az együttes munkát, illetve azt, hogy az ebben résztvevők segítik egymást a lehetőségeik szerint. VENDÉGKÖNYV (bal oldali menüben). Ahol ti is megoszthatjátok élményeiteket velünk a weboldal nézegetése közben tapasztaltakról. LINK AJÁNLÓ (bal oldali menüben). Ahol rengeteg érdekességgel találkozhattok: Első, AMI TOKODI (almenü). Itt csak olyan linkekkel találkozhattok, ami valamiért Tokoddal kapcsolatos. Második, AMI MAGYAR (almenü). Itt olyasmiket helyeztünk el ahol pl.: Magyar termékekkel találkozhattok, vagy valamiért kifejezetten Magyar. Harmadik, a HASZNOS (almenü). Itt különböző pályázati oldalak, munkanélküli hivatal vagy épp álláskereső oldalak linkjeit találjátok. Negyedik, a HÍRPORTÁLOK (almenü). Ezt nem részletezném a címben a válasz. Ötödik, a KIADVÁNYOK ÚJSÁGOK (almenü). Itt az összes helyi, területi újságot és hirdetőújságot megtaláljátok. Pl.: Fortuna inform, 24 óra, Tokodi Kopogtató stb. Hatodik, a CSALÁDI (almenü). Itt a tudatos vásárlástól a BIO-n át a környezetbarát fajátékokig mindent megtaláltok, ami a családdal kapcsolatos. ZENE (bal oldali menüben). Azon belül a lenyitható menüben kategóriák szerint vannak csoportosítva a műfajok: POP, R&B, POP, ROCK, METAL, GYEREK, HAGYOMÁNYŐRZŐ, ELEKTRONIKUS, KLASSZIKUS, BLUES (almenük). JÁTÉK (bal oldali menüben). Ahol kirakókat helyeztünk el, unaloműzés képen. Kellemes nézelődést és jó szórakozást mindenkinek.

 

 

 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU