Még fórumozol hallgass rádiót!
Mi határozza meg a szemszínt? A szem szivárványhártyájának a színét az abban felhalmozódó festékanyag, a melanin mennyisége határozza meg. Azt pedig, hogy ez a festékanyag milyen mértékben legyen jelen a szivárványhártyában, a szemszínért felelős gének szabják meg. Az újszülöttek szeme kék, mivel a születéskor még nem kezdődik el a melanin termelése az íriszben. A kutatások eddig három gént hoztak összefüggésbe a végleges szemszínnel, de valószínű, hogy ennél több játszik szerepet annak kialakításában.
Szemszín kalkulátorunk működését az eddig két legjobban feltérképezett gén működésére alapozzuk. Ezek az EYCL1 és az EYCL2, azaz a zöld és a barna szemszín génjei. A zöld gén a 19., míg a barna gén a 15., kromoszómán található. Szüleinktől 23 pár kromoszómát öröklünk, a párok egyik felét édesanyánktól, a másikat édesapánktól. A barna és zöld szemszínért felelős génekből tehát anyai és apai ágról is kapunk egyet-egyet. A szemszín öröklődését emellett az is befolyásolja még, hogy mind a két génnek két változata, más néven allélja van. A barna színért felelős génnek a barna (B) és a kék (k), míg a zöldért felelősnek a zöld (Z) és a kék (k) alléljei léteznek. A szemszínt ezeknek a variációja határozza meg. Ez a két génre épített modell azonban csak nagyvonalakban magyarázza meg szemünk színének milyenségét, hiszen nem ad magyarázatot az olyan árnyalatokra, mint a szürke, a mogyoró- vagy aranybarna, és az se derül ki belőle, hogy kék szemű szülőknek miként születhet barna szemű gyermekük. Habár ez a kalkulátor nem tudja 100%-os pontossággal bejósolni, milyen szemszínű babára készülhettek, az öröklés menetét segít megérteni. Mivel az összes létező szemszín és annak árnyalatai ebben a modellben nincsenek feltüntetve, kérünk, hogy a saját szemszínedhez legközelebb álló színt válaszd a kalkulátor használatakor. Hogyan öröklődik a szemszín? A szemszínért felelős két gén két-két formában létezik, melyeket az alléljeiknek nevezünk. A barna szemszín génjének egy barna (B) és egy kék (k), míg a zöld szemszín génjének egy zöld (Z) és egy kék (k) változata van. A szemszínünk, a fenotípusunk (ami megjelenik a felszínen is a génjeink által hordozott információkból) a szüleinktől örökölt allélek kombinációjától függ. Bizonyos allélek dominánsak, mások pedig recesszívek. Azt, hogy a szüleinktől örökölt genotípusunkból (az összes génjeink által hordozott információ) mi jelenik meg végül a felszínen, domináns allélek határozzák meg. A két génre épülő modellben a barna gén B allélje a zöld Z és k alléllek felett uralkodik, a Z pedig a b felett. A b allélek minden esetben recesszívek, tehát csak akkor jelennek meg a felszínen, ha nincs mellettük domináns allél. Amennyiben valakinek akár csak egy B allélje is van, az illető barna szemű lesz. Ha egy Z alléled van, és az összes többi b, akkor zöld lesz a szemed. A csak recesszív k alléllal rendelkezők pedig kék szemekkel tekintenek a világba. Habár e modell alapján a felszínen 3-féle szemszín jöhet létre, tulajdonképpen 9-féle kombináció, genotípus hozhatja létre ezeket.
casino | fx | GALABINGO | casino articles | casino reviews
Legújabb válaszadóink:
Tokodi Apróhirdetések:
E-mailt a könyvre kattintva küldhetsz nekünk
Mobil: 06-70-340-49-75
Az itt részleteiben meghallgatható zenéket, a hangfalra kattintva töltheted le:
Az itt futó alkalmazásban a weboldalunk fontosabb elemeit szeretnénk bemutatni nektek. FŐOLDAL (bal oldali menüben) A Főoldalon belül: ALAPSZABÁLY (almenü), amiben az Egyesületünkre vonatkozó központosított szabályokról olvashatsz. BEMUTATKOZÁS (almenü), amiben Egyesületünk alapító tagságának rövid bemutatkozását olvashatod el, és az ahhoz csatolt motivációs levelet. HATÁROZATOK (almenü), ahol az Egyesületünk összes határozatát megnézhetitek a nyilvánosság biztosítása érdekében. FÓRUM (bal oldali menüben). Kizárólag regisztrált felhasználóinknak! HÍREK (bal oldali menüben). Azon belül értesülhettek a kifejezetten TOKODI (almenü) hírekről, a MEGYEI (almenü) hírekről, az ORSZÁGOS (almenü) hírekről, valamint a tokodi SPORT (almenü) hírekről. A KÖZÉRDEKŰ (bal oldali menüben). Itt MENETRENDEK (almenü) ahol az összes szárazföldi jármű menetrendje, amit a tömegközlekedésre találtak ki megtalálható. Ugyanitt a helyi VÁLLALKOZÁSOK (almenü) is helyet kaptak. A helyi KÖZINTÉZMÉNYEK (almenü) ilyenek, mint: Polgármesteri hivatal, Mesevár tagóvoda, Fecskefészek tagóvoda, Móra Ferenc általános és szakiskola, Alkotóház, Lukácsi művelődési ház (Kantin), Liszt Ferenc művelődési ház (Üveggyári műv. ház), Ebszőnybányai közösségi ház, Könyvtár, Orvosi rendelők, Védőnők, Fogorvosi rendelő, Posta, Patika, és a Takarékszövetkezet nyitvatartási rendjeit és az összes létező elérhetőségeit találjátok. APRÓHIRDETÉSEK (almenü). Ide minden tokodi lakos teljesen ingyen teheti fel hirdetését, ha van bármi, ami eladó vagy munkát keres, esetleg kínál. (Itt szolgáltatási híreket nem helyezünk el, erre találtuk ki a helyi vállalkozások rovatot). KÖZVÉLEMÉNY (bal oldali menüben). Azon belül VÉLEMÉNYEITEK (almenü). Itt az Együtt-Tokodért egyesületnek általatok beküldött közösségfejlesztő ötleteket találjátok, illetve azon emberek névsorát, akik az ötleteitekkel már egyet értettek. Ugyanitt az ötleteknél arról is tudtok tájékozódni, hogy hol tartunk az adott ügyben. INTERJÚK (almenü). Itt tájékozódhattok arról, hogy a falunk vezetői és az intézményvezetők, mit nyilatkoztak az adott kérdésekben, vagy épp közérdekű ötleteitekkel kapcsolatban. MUNKÁINK (bal oldali menüben). Azon belül egyik oldalon a folyamatban lévő PROJEKTJEINK-ről (almenü) kaptok tájékoztatást, a másik oldalon a hamarosan elinduló havi szintű EGYÜTT-TOKODÉRT ÚJSÁG-unk (almenü), megjelent számai lesznek megtekinthetők. RENDEZVÉNYEK-nél (bal oldali menüben). AHOL JÁRTUNK (almenü), itt a településünkön rendezett összes rendezvényről képgalériákban és cikkekben nézhetitek meg mindazt, amin részt vettetek, vagy épp valamiért lemaradtatok. SAJÁT SZERVEZÉS (almenü). Azok a rendezvények, amiket mi szerveztünk, ezt azért tartjuk fontosnak elkülöníteni, hogy látható legyen, amivel dolgozunk a ti ötleteitek alapján. ESEMÉNYNAPTÁR (almenü). Itt a várható eseményeket igyekszünk előre jelezni nektek. LETÖLTÉS (bal oldali menüben). Ahonnan az Egyesületünk egyéb írásos anyagait tudjátok letölteni. Pl.: Az aktuális kérdéssorát a közvélemény kutatásnak. És a tagfelvételi kérelmet. NŐKNEK (bal oldali menüben). Itt a háziasszonyok a MIT FŐZZEK MA? (almenü), a PIACTÉR (almenü). és a GYEREKEK (almenü) oldalakat találják. Az elsőben megnézhetitek, mások receptjeit, a másodikban helyi termelők áruiról kaptok tájékoztatást. A harmadikban gyerekekhez köthető érdekes cikkeket találnak. EGYÜTTMŰKÖDÉS (bal oldali menüben). Ide kerülnek mindazok (intézmények, civilek, vállalkozók) akik a Faluszintű Együttműködésben partnereink, és vállalják az együttes munkát, illetve azt, hogy az ebben résztvevők segítik egymást a lehetőségeik szerint. VENDÉGKÖNYV (bal oldali menüben). Ahol ti is megoszthatjátok élményeiteket velünk a weboldal nézegetése közben tapasztaltakról. LINK AJÁNLÓ (bal oldali menüben). Ahol rengeteg érdekességgel találkozhattok: Első, AMI TOKODI (almenü). Itt csak olyan linkekkel találkozhattok, ami valamiért Tokoddal kapcsolatos. Második, AMI MAGYAR (almenü). Itt olyasmiket helyeztünk el ahol pl.: Magyar termékekkel találkozhattok, vagy valamiért kifejezetten Magyar. Harmadik, a HASZNOS (almenü). Itt különböző pályázati oldalak, munkanélküli hivatal vagy épp álláskereső oldalak linkjeit találjátok. Negyedik, a HÍRPORTÁLOK (almenü). Ezt nem részletezném a címben a válasz. Ötödik, a KIADVÁNYOK ÚJSÁGOK (almenü). Itt az összes helyi, területi újságot és hirdetőújságot megtaláljátok. Pl.: Fortuna inform, 24 óra, Tokodi Kopogtató stb. Hatodik, a CSALÁDI (almenü). Itt a tudatos vásárlástól a BIO-n át a környezetbarát fajátékokig mindent megtaláltok, ami a családdal kapcsolatos. ZENE (bal oldali menüben). Azon belül a lenyitható menüben kategóriák szerint vannak csoportosítva a műfajok: POP, R&B, POP, ROCK, METAL, GYEREK, HAGYOMÁNYŐRZŐ, ELEKTRONIKUS, KLASSZIKUS, BLUES (almenük). JÁTÉK (bal oldali menüben). Ahol kirakókat helyeztünk el, unaloműzés képen. Kellemes nézelődést és jó szórakozást mindenkinek.