Nem ezt vártuk. Mert amit most hallottunk azt már ismertük. Tudtuk, hogy az Orbán-kormánynak mára más lehetősége nem maradt, csak a társadalom legelesettebb rétegeinek további nyomorgatása.

A munkanélküliekre, a közmunkára fordított költségvetési pénzek megnyirbálása, a tömegközlekedés támogatásának visszanyesése, az időseket és betegeket sújtó gyógyszerkassza-vágás, vagy a fiatalokat, a jövő nemzedékét érintő felsőoktatási takarékosság, az önkormányzatok állami támogatásának mérséklése, mégpedig jövőre 550 milliárddal, majd 2013-ban 902 milliárddal. Nem sokat változtat a tényen, hogy becsúszott két konkrétum is. Három évig marad a bankadó, nem lesz az idei vállalati nyereségek után egységesen 10 százalékos a vállalati nyereségadó. A Magyarországon működő multinacionális cégek kezdhetik újra kalkulálni az idei nyereségterveiket, mert tovább marad a 19 százalékos adójuk (500 millió forintos nyereség felett) és a bankokra, biztosítókra, az üzletláncokra, az energetikára, a távközlésre kivetett válságadó válság nélkül is zavartalanul tovább fizethető.

Közben a beígért 9 százalékpontos idei nyereségadó-csökkentésük március elsejével köddé vált. Nem beszélve a gyógyszergyárakról, amelyek részvényei már tegnap lementek a pincébe, mivel tőlük is többet kér a kormány a gyógyszerkasszába, amibe kevesebbet akar befizetni, mint eddig. Az EGIS papírjai néhány óra alatt elvesztették az értékük több, mint 4 százalékát, két órával a bejelentés után a BUX másfél százalékos esésbe ment, míg a forint egy százalékkal gyengült az euróhoz, több mint fél százalékkal a dollárhoz és egytized százalékkal a svájci frankhoz képest. Szépen hangzik, hogy a GDP-arányos költségvetési hiány az idei 2,5 százalékról 2014-re 1,9 százalékra csökkenne a kormány tervei szerint, az államadósságot pedig 2018-ig a bruttó hazai termék 50 százalékára mérséklik a jelenlegi 80 százalékról.

Csakhogy ebben a főszerepet a lenyúlt nyugdíjpénztári százmilliárdok játsszák, nem a strukturális reformok, és egyelőre utóbbiak részleteit továbbra sem ismerjük. Sőt! Ami a legbosszantóbb, a menetrendből semmit nem tudtak meg a polgárok arról, hogy hol, kinek, mennyire, miként kell összehúznia a nadrágszíját. Főleg azt nem tudtuk meg, hogy mit kapunk ezért cserébe, mikortól lehet számítani arra, hogy végre javul a lakosság, főleg a kevésbé tehetős, vagy még inkább a szegény, vagy a nagyon szegény rétegek helyzete. Erre a kérdésre nem lehet komoly válasz, hogy idén július elsejéig kidolgozzák a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tevő szabályozás részleteit. Ilyet már halottak eleget, hogy csak a soha el nem készülő eszközkezelőt említsük a svájci frankos adósok nagy bánatára. Vagy a gáz, az áram, még inkább a benzin árát vegyük figyelembe. Ezek ígéretek. Minden érték és reális garancia nélkül.

Magyarul ott vagyunk, ahol a tavaly a 29 pontos program meghirdetésekor. Még akkor is, ha a nemzetközi pénzvilág előbb vagy utóbb pozitívan reagálhat a csökkenő költségvetési hiányunkra és a mérséklődő államadósságra. A magyar állam ugyanis valamelyest a víz felszíne fölé emeli a fejét, de a kormány közben milliókat nyom víz alá. Akik ráadásul nem tudják, hogy mikor jutnak végre lélegzethez. Csak annyit, hogy nyilván országszerte jobb lesz a levegő, mert a Magyar Köztársaság egész területére érvényes dohányzási tilalom készül, egészségünk védelmében. Szerencsére megmaradt a lehetősége, hogy otthon cigi mellett emeljük poharunkat Orbán Viktor és Matolcsy György egészségére néhány pohár ízes hazai főzésű, adómentes pálinka legurítása mellett.

Tudomásul lehet venni: mégis megjöttek a megszorítások, csak késtek és tovább késnek még egy kicsit. Nem Orbán Viktor adta át személyesen a kellemetlen küldeményt. Ezt rábízta két sameszára: jobb kezére Matolcsy Györgyre és Navracsics Tiborra. Akik ezt nem is a parlamentben, hanem egy alapítványnál kézbesítették. A hivatalosan szerkezeti reformnak nevezett Széll Kálmán program 902 milliárdjából 600 milliárd a konkrét elvonás és 300 milliárd, ami adóként javítja a költségvetés egyensúlyát. Csak azoknak, akik szeretik a számokat: az Új Széchenyi Terv 550 milliárdot pumpál a gazdaságba, tehát ennyi áll a 902 milliárdos állami elvonással szemben. Hogyan lesz ebből gazdasági növekedés? A foglalkoztatás növeléséhez nem elég néhány száz rokkantnyugdíjas visszatessékelése a munka világába, mert fogadásukhoz munkahelyek kellenének.

Honnan, miből lesznek új munkahelyek? Miből fog nőni a lakosság fogyasztása? Megtakarítási kedve? Ki fogja finanszírozni a többletfogyasztást? A vállalati fejlesztéseket? Egy olyan országban, ahol páriák lettek a bankok, lefagyott a jelzáloghitelezés, és a pénzintézetek rendkívüli adók alatt nyögve görgetik maguk előtt az egyre növekvő számú bedőlt hiteleiket. A magyar társadalom egyelőre kétharmados sokk hatása alatt áll. Mindenki a kormányra, arra a bizonyos kreatív magyar gazdaságpolitikára vár, amely a saját hajánál fogva rántja ki az országot a kátyúból. Addig is rémülten szemléli az egekbe szökő olaj- és benzinárakat, a soha nem látott módon dráguló élelmiszereket, és kínjában a napról napra dráguló cukorból halmoz fel otthon készleteket. Hogy legyen legalább miből főzni az adómentes házi pálinkát.