Mi lehet az oka annak, hogy hiánycikké vált a cukor Magyarországon és Európában egyaránt? Miért van az, hogy a néhány évvel ezelőtt még hét cukorgyárral büszkélkedő Magyarország cukorimportra szorul? Egyszerűnek tűnik a multinacionális vállalkozásokat okolni, és akik ezt teszik, nem járnak messze az igazságtól. A magyarázat azonban korántsem ilyen egyszerű. A történetben ugyanis a multikon kívül főszerepet játszik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO), az Európai Unió, az időjárás és a pénzéhes spekulánsok hada is.

Cukorfelvásárlási láz tombol Magyarországon. Bár az édesítőszer ára régen látott magasságokban kilónként 300 forint felett jár, a nekivadult vevők egykettőre elkapkodják a boltok polcairól a csomagokat. Az élelmesebbek pedig már zsákszámra importálják a cukrot Horvátországból, Szlovéniából, sőt Ausztriából, mert ott olcsóbb. Még a magyar gyártmányú kristálycukor is. Ami itthon 300 forintba, a környező országokban 210-270 forintba kerül. A viszonylag nagy árkülönbség oka az, hogy nálunk 25 százalék fogyasztási adó terheli az élelmiszereket, míg máshol kedvezményes áfakulccsal Szlovéniában például csak 8,5 százalékkal adóznak. De miért hiánycikk Magyarországon és szerte Európában a kristálycukor?

Kezdjük a történetet a legelején. A második világháború után az európai országokban élénken élt az élelmiszerhiány emléke. Elhatározták hát, hogy polgáraikat többé nem teszik ki hasonló megpróbáltatásoknak. Az alapvető élelmiszereket (gabona, tej, cukor) előállító gazdákat pénzügyi támogatásokkal ösztönözték a termelés növekedésre és vámokkal védték a külhoni versenytársaktól. Ezen elveket aztán az Európai Unió is átvette. A terv túl jól sikerült. A gazdák és az élelmiszeripar megerősödött olyannyira, hogy 2000-re szűkössé vált számukra az európai piac. Itt jött a képbe a szabad világkereskedelem jelszavát zászlajára tűző WTO. A testület ugyanis ostorozta eleget az USA-t és az EU-t, hogy ők lehetőleg korlátok nélkül importálnák termékeiket világszerte, ám saját piacukat tűzzel-vassal védik. A két érdek találkozott.

A magyar cukoripar végnapjai

Az unió így 2005-től fokozatosan megnyitotta a saját piacát a külföldi agrártermékek, így a cukor előtt. A döntés első pillanatra nem tűnt rossznak, hiszen cukornádból jóval olcsóbban lehet édesítőszert készíteni, mint cukorrépából, így a cukor fogyasztói ára csökkeni kezdett. A változásnak azonban ára volt. Mivel Magyarország is a közös európai piac része lett, itt is meg kellett nyitni a piacot az import előtt. Nem volt hát szükség annyi cukorra, mint korábban, ezért a felesleges kapacitásokat le kellett építeni, gyárakat kellett bezárni. Mivel a magyar cukoripart a rendszerváltás után az európai multinacionális cukoripari vállalkozások vásárolták meg, ők úgy döntöttek: hazai gyáraikat megtartják, az új tagállamokban lévők zömét pedig becsukják. Így maradt mára egyetlen hazai cukorgyár Kaposváron.

A változásokat csak a cukorrépa termelők és a cukorgyárakban dolgozók érezték meg, de ők sem morogtak, mert Brüsszel bőséges pénzügyi kárpótlást fizetett kárpótlásul. A fogyasztók számára az ellátás zavartalan volt, az árak pedig csökkenésnek indultak. Aztán 2009-ben az addig nyugodt piac világszerte kezdett felbolydulni. A nagy cukortermelő államokban az időjárás megtizedelte a cukornádültetvényeket és a cukorrépaföldeket, miközben a világ legnépesebb országainak, Indiának és Kínának a lakossága a gazdasági növekedés miatt egyre tehetősebbé vált és egyre többet kezdett vásárolni az addig elérhetetlennek tartott édesítőből. A világ cukorkészletei emiatt csökkeni kezdtek, az árak pedig elindultak felfelé. . Az emelkedés feltűnt a spekulánsoknak is, akik venni kezdték a cukrot a világ árupiacain tovább gyorsítva ezzel a drágulást. Emiatt történt, hogy a cukor ára hosszú évekig 200-350 dollár közt mozgott tonnánként, ám mostanság már 800 dollár környékén jár.

A drágulás azokat az országokat hozta kellemetlen helyzetbe, amelyek többet fogyasztanak a cukorból, mint amennyit megtermelnek. Ilyen Magyarország is. A kaposvári gyár ugyanis a hatályos uniós szabályozás szerint a magyar fogyasztásnak csak a harmadát, 105 ezer tonna cukrot adhat el belföldön, a többit exportálnia kell. Nincs mese, a hiányzó 200 ezer tonna cukrot Magyarországnak külföldről kell behoznia. Ez azt jelenti, hogy ki kell fizetnünk a háromszorosra nőtt világpiaci árat és a magas olajárak miatt igencsak megdrágult szállítás költségeit is. Erre a magas költségre rakódik még rá a más országokban alkalmazottnál jóval magasabb forgalmi adó is, így szökhetett hetek alatt 300 forint fölé egy kiló kristálycukor ára.

Meddig drágul még a cukor?

Nagy kérdés, vajon tovább folytatódik-e a drágulás. A magyarok szerint igen, hiszen amiatt veszik itthon és külföldön nagy tételben a cukrot, mert további drágulásra és hiányra számítanak. Ám aki cukrot spájzol be, rosszul teszi. A cukorpiaci vihar lassan lecseng. Az Európai Unió érzékelte a fenyegető hiányt és döntött arról, hogy 800 ezer tonna cukrot önt a piacra. E lépés következtében napokon belül megtorpanhat az árak áruhiányból fakadó emelkedése. A világpiacról is kedvező hírek érkeztek. A nagy cukortermelő országok némelyike ugyanis biztató terméskilátásokról számolt be, ráadásul a vonzóan magas árak miatt a gazdák növelték az ültetvények vetésterületét. Elképzelhető, hogy a cukor világpiaci ára hónapokon belül csökkenésnek indul. A drága cukorból bespájzolni tehát semmiképpen sem érdemes.

Nagy kérdés, vajon Magyarország mit tehet a hasonló helyzet elkerülése érdekében? A válasz lehangoló: semmit. Betonba van öntve, hogy az egyetlen meglévő gyár akármennyi cukrot állít is elő, csak 105 ezer tonnát adhat el belőle az uniós piacon. Magyarország cukorgyárak építésével sem védekezhet, mert az ország számára a nemzetközi egyezmények pontosan akkora cukorkvótát engedélyeznek, mint amekkora az egyetlen megmaradt gyárnak van. A fogyasztó nem tehet sokat. Vagy kifizeti az időnként megdráguló cukrot, vagy fél szemmel figyeli világpiaci árának alakulását és ha hónapokig drágulást lát, akkor nagyanyáinkhoz hasonlóan bespájzol belőle.